PÁLYÁZATI KIÍRÁS
1. sz módosítása
Az Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás nyilvános pályázatot ír ki utcabútor alkotás létrehozására a Petőfi 200. évfordulója alkalmából.
1. A pályázat kiírója
A pályázat kiírója és lebonyolítója az Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (továbbiakban együttesen: Kiíró).
A Kiíró szorosan együttműködik Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Kulturális Osztályával, valamint a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel.
2. A pályázat célja, tárgya
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Petőfi 200. évfordulója alkalmából a művészeti ágban tevékenykedő, feltörekvő fiatal művészek számára ülő- és pihenőhely tervezésére és megvalósítására nyilvános pályázatot ír ki.
Az ülő- és pihenőhelyek kialakítása és megvalósítása kapcsán az alábbiakat szükséges figyelembe venni, amely célokat szem előtt tartani szükséges.
- Jellegük szerint a tervezett térbútorok lehetnek ülőhelyek, nyugágy-szerű félig fekvő, vagy fekvőhelyek. Lehetnek egy- vagy többszemélyesek, akár családi pihenőhelyek. Lehetnek fix telepítésűek, forgó megoldások, esetleg eső elől védett fedett konstrukciók.
- Pihenés és kényelem: A padok lehetővé teszik az emberek számára, hogy leüljenek, pihenjenek és kényelmesen tartózkodjanak egy adott területen. Ez különösen fontos lehet nyilvános helyeken, parkokban, játszótereken vagy más közterületeken, ahol az embereknek szükségük lehet egy rövid pihenőre vagy pihenésre.
- Társasági találkozók: A padok olyan helyeket teremtenek, ahol emberek találkozhatnak,beszélgethetnek és időt tölthetnek együtt. Ez elősegítheti a közösségépítést és a társas kapcsolatok erősítését.
- Megfigyelés és környezet élvezete: Egy padról kényelmesen megfigyelhetjük a körülöttünk lévő környezetet, tájat vagy embereket. Ez lehetővé teszi, hogy élvezzük a természetet vagy az utcán történő eseményeket.
- Átmeneti pihenőhely: Padok különösen hasznosak lehetnek az emberek számára, akik hosszabb sétát tesznek vagy nehéz tárgyakat visznek. A padok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek rövid pihenőt tarthassanak vagy felfrissüljenek.
- Nyilvános helyek kialakítása: A padok hozzájárulnak a városi vagy közösségi területek kialakításához. Így ezek a helyek barátságosabbá és élhetőbbé válnak az emberek számára.
- Kreatív vagy elmélkedő időtöltés: Nyugodt környezetben egy padra leülve megadható az embernek a megfelelő idő és tér, hogy kreatívan gondolkodjon, meditáljon, vagy csak egy kis magányt élvezzen.
- A pad legyen művészi, inspiráló, kialakításában különleges, amelyen valamilyen módon Petőfit megeleveníteni szükséges.
- Egy pad tehát sokféle szempontból hasznos, és hozzájárul az emberek kényelméhez, közösségépítéshez és kikapcsolódáshoz.
- A pályázat Kiírója olyan padot részesít előnyben, amely nemcsak az alapfunkciókkal bír, hanem felkelti az emberek érdeklődését, örömmel töltenek el ott időt, közösségi oldalakon is érdemesnek találják megosztani az ott készült képeket.
3. Általános követelmények
A pályamű teremtsen lehetőséget a nagyközönség interaktivitására. A megvalósuló alkotás
- közel hozza a kultúrát, Petőfi Sándort, a turisztikát, a művészetet, a fiatalok alkotási vágyát a helyi, városi, illetve turisták közösségének tagjaihoz,
- inkluzív jellegű ülő – és pihenőhely alakul ki az alkotás által, azaz sajátjuknak érezhetik a különböző érintett közösségek,
- szól minden társadalmi réteghez, érdekes; élvezhető anélkül, hogy annak minden értelmezési szintjét megfejtenék; gyűjti, vonzza a különböző érintett közösségek képviselőit.
Az alkotásnak valamilyen módon kapcsolódnia szükséges Petőfi Sándor életútjához, munkásságához.
Az utcabútor alkotás műfajára, karakterére, méretére, anyagára, a felhasznált technológiára vonatkozó kikötést a Kiíró nem tesz, azonban az alkotásnak és a kiegészítő elemeknek a látványba harmonikusan kell illeszkedniük, azt zavaró hatású alkotás nem helyezhető el. Az utcabútor alkotásnak meg kell felelnie a hatályos jogszabályoknak, különös tekintettel a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának településkép védelméről szóló 31/2017. (X.27). rendeletekre.
Az utcabútor alkotás tervezése és megvalósítása során a nyertes pályázónak (alkotónak vagy alkotócsoportnak) együtt kell működnie a teret érintő tulajdonossal, az Önkormányzattal és a NYÍRVV Kft-vel, kiemelt tekintettel, arra, hogy nem csak ülő, – és pihenőhely megtervezése és megvalósítása a pályázat része, hanem annak környezetének a kialakítása is.
4. Helyszínjavaslatok
- Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő
- Nyíregyháza-Belváros
5. Az ülő- és pihenőhelyek megvalósításának keretösszege/
A teljes megvalósításra – beleértve a tervezést, minimum 3 darab ülő- és pihenőhely kivitelezését, felállítását és környezetének rendezését – bruttó 10 620 000 Ft áll a nyertes pályázó, pályázók rendelkezésére.
Egy pályázó több alkotással is pályázhat azzal a feltétellel, hogy 1 alkotás egységköltsége nem haladhatja meg a 3 540 000 Ft költségárat. Biztatjuk a pályázókat minél több alkotás benyújtására mivel a pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy egy alkotótól akár több alkotásra is szerződést köthet. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a rendelkezésre álló keretösszegen belül akár több alkotóval is szerződést köthet egy vagy több alkotásának megvalósítására.
6. A pályázat jellege és a pályázók köre
6.1. A pályázat nyilvánossága
Nyilvános bemutatásra kerülnek azon pályázatok, melyek nyilvánosságra hozatalához a pályázó hozzájárult. A pályázók személye a bírálati folyamat során titkos.
A titkosság biztosítása érdekében:
- a pályázati dokumentumokat és munkarészeket jeligével, névaláírással ellátni vagy egyéb, a titkosságot sértő módon megjelölni nem szabad, és a pályamű nem tartalmazhat olyan utalást sem, amelyből a szerző személyére következtetni lehet,
- a Lebonyolító biztosítja a pályázatoknak a bírálók előtti anonimitását,
- a pályaművek szerzőinek adatait a pályázó felhatalmazása nélkül a Bíráló Bizottság nem ismerheti meg, azokat nem hozhatja nyilvánosságra.
6.2. A pályázaton való részvétel feltételei
A Kiíró célja, hogy a fiatal művészek ideértve akár – az építészek, tájépítészek egyaránt megszólítva érezzék magukat (a továbbiakban: Alkotó vagy Pályázó). A kiíró olyan alkotócsoportokat vagy önállóan dolgozó pályázókat vár,
- akik 20 és 40. év közötti életkort töltötték be,
- akik a jelen kiírásban meghirdetett feladattal azonosulni tudnak, annak megvalósítására vállalkoznak, a köztéri alkotás létrejöttét a megtervezéstől a felállításig nyomon követik, és abban aktívan részt vesznek,
Nem indulhat a pályázaton sem egyénileg, sem alkotócsoportban az a személy, aki a bírálatban, döntésben, illetve előkészítésben részt vesz, ilyen személy hozzátartozója, vagy aki a pályázati kiíró szervezettel áll munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban.
A pályázó a pályázat benyújtásával vállalja, hogy nyertes pályázat esetén az alkotást határidőre megvalósítja. A pályázó – ideértve az alkotócsoport tagját is – a pályázat benyújtásával vállalja, hogy nyertes pályázat esetén annak megvalósítására kötendő szerződéshez magyarországi lakhellyel és adószámmal rendelkezik.
A szerződés aláírásakor 50 % előleg kerül kifizetésre a pályázó részére.
A pályázat kiírói ingyenesen felhasználási jogot szereznek a mű megismerésére és bírálatára, ennek kapcsán a mű többszörözésére, a kiírók belső szervezetében – ideértve a pályázat lebonyolító szervét is – való ismertetésére és kezelésére. Ezen túlmenően a pályázat kiírói a tiszteletdíjban részesített mű esetében, továbbá külön engedély alapján felhasználási jogot szereznek a mű nyilvánosságra hozatalára, így a pályázattal kapcsolatos eseményeken a pályaművek nyilvános bemutatására, különösen, de nem kizárólagosan: rendezvényeken, sajtóban, médiában, nyomtatásban, elektronikus felületen, honlapjukon jogosultak a pályamű valamennyi részletének bemutatására.
A benyújtott művekre vonatkozóan az ETT teljes körű, minden korlátozástól mentes, kizárólagos felhasználási jogot szerez.
7. A pályázat jellege és a pályázók köre
Egy pályázó több pályaművet is benyújthat.
A pályázat nyelve: magyar.
7.1. A pályázat benyújtásának módja és határideje
A Pályázatot 1 darab zárt, sértetlen csomagban, személyesen vagy postai úton kell benyújtani az Az Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás címére (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. – Címzettként Csordás Barbara kerüljön megjelölésre) vagy e-mailben történő megküldés esetén az ett@nyiregyhaza.hu e-mail címre 2023. szeptember 1. 15.00 óráig. A Pályázatot felbontó személy minden dokumentumra sorszámjelzést tesz, majd ezt követően adja át a Bíróló Bizottság részre.
7.2. A Pályázat során benyújtandó dokumentumok
a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok, amelyek csak a döntést követően ismerhetők meg a bírálók számára
- „ÖNÉLETRAJZ” alkotó(k) rövid önéletrajza (pdf),
- „MUNKÁSSÁG”: az alkotó(k) munkásságát bemutató rövid anyag (pdf).
a pályázat kötelező szakmai elemei, amelyek nem tartalmazhatnak személyes adatokat és összméretük nem haladhatja meg a 100MB-ot, amennyiben elektronikus úton kerül benyújtásra:
- „MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ”: teljes körű, műszaki dokumentáció (pdf, legfeljebb A3- as formában),
- „MŰLEÍRÁS” (pdf, legfeljebb A3-as formában),
- ”KÖLTSÉGVETÉSI TERV” (pdf),
- „HELYSZÍNRAJZ”: a köztéri alkotás elhelyezésére szolgáló helyszínrajz (M1:500; pdf),
- „LÁTVÁNYTERV”: környezetbe illesztett látványterv, több nézetből (pdf, legfeljebb A3- as formában).
A kötelező szakmai elemek dokumentumai nem tartalmazhatnak személyes adatokat, azokat jeligével, névaláírással ellátni vagy egyéb, a titkosságot sértő módon megjelölni nem szabad, és a pályamű nem tartalmazhat olyan utalást sem, amelyből a szerző személyére következtetni lehet. Az ettől eltérő benyújtás az értékelésből való kizárást vonhatja maga után.
A pályázattal kapcsolatos további technikai jellegű információ a kapcsolattartótóktól kérhetőek.
Kapcsolattartók:
- Szabó Tamás (szabo.tamas@nyiregyhaza.hu),
- Gál István (gal.istvan@nyiregyhaza.hu).
A pályázat során megadott személyes adatokat a pályázat Lebonyolítója jelen kiírás szerint titkosan, és kizárólag a pályázat lebonyolítása céljából és annak időtartama alatt kezeli.
8. A pályaművek elbírálása
8.1. A bírálati szempontrendszer:
- a pályamű magas színvonala, eredetisége, kreativitás – 40 pont
- a pályamű meggyőző kapcsolódása a megadott tematikához – 10 pont
- megvalósíthatóság, fenntarthatóság biztosítása – 10 pont
- az épített és természeti környezetbe való illeszkedése – 10 pont
- a költségek illeszkedése az előirányzathoz – 30 pont
Amely összesen 100 pont.
8.2. A Bíráló Bizottság
A pályázatot legfeljebb 5 főből álló Bíráló Bizottság bírálja el.
A Bíráló Bizottság a díjazásra szánt pályaművekből rangsort állít fel (amely a pályaművek értékelésének pontszámából és az árajánlat pontszámából tevődik össze súlyozottan), amelyből rangsort állít fel és ajánlja megvalósításra a Kiírónak. A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános. A Bíráló Bizottság a bírálati munkáról, a pályázat lebonyolításáról, értékeléséről, a pályaművek rangsorolásáról hozott döntésekről folyamatos jegyzőkönyvet és írásbeli összegzésként zárójelentést készít. Az ETT a https://nyir-szat.eu/ oldalon nyilvánossá teszi azon pályaművek látványtervét és a zárójelentést, melyek díjazásban részesültek. A Bíráló Bizottság a bírálatból kizárja: a határidőn túl érkező, a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket.
A pályázók beazonosítására csak a folyamatos jegyzőkönyv és a szakmai bírálatokat rögzítő dokumentumok aláírása után kerül sor a pályázati azonosítószám alapján. Amennyiben a szakmai bírálat és a pályázók beazonosítása után merül fel kizáró ok, az érintett pályaművet a pályázatból ki kell zárni. Ezt követően a Bíráló Bizottság a Kiíró számára rangsort tartalmazó szakmai állásfoglalást készít.
8.3. A pályázat elbírálása, eljárási szakasz
A pályázók azzal, hogy pályaművüket benyújtották, alávetik magukat a pályázati kiírás feltételeinek, a szükséges engedélyeztetési folyamatnak, a Bíráló Bizottság és a Kiíró döntésének. A pályázó a pályamunka benyújtásával vállalja, hogy a bírálati eljárás folyamán született értékelést elfogadja, az ellen kifogással nem élhet.
A pályázat elbírálása egy fordulóban történik. A Bíráló Bizottság többségi szavazással dönt a díjazásban részesítendő pályaművek rangsoráról. Az anonimitást a Lebonyolító a döntés véglegesítéséig biztosítja.
8.4. Döntés, eredményhirdetés
A Bíráló Bizottság a Kiíró felé javaslatot tesz a nyertes pályaműre. A megvalósításra javasolt nyertes alkotásról a végső döntést a fentiek szerint a Kiíró hozza meg 2023. október 6. napjáig. Az eredményről a Lebonyolító értesíti a pályázókat.
9. A megvalósítás
A megvalósítás tervezett határideje: 2023. november 20.
A köztéri alkotás tervezett avatási ideje: 2023. november 30.